42. Zsoltár

2012.01.30 21:36

Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik,
Tehozzád én Istenem, Szomjúhozik én lelkem,
Vajjon színed eleiben Mikor jutok élő Isten ?
 

Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel - nappal,
Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál ?
Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.
 

Én lelkem mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire?
Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre,
Midőn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását;
Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!
 

Mert terólad emlékezem E Jordánnak földéről,
Szent helyedre igyekezem Hermon s Micár hegy mellől.
Mélység kiált mélységet, Midőn én fejem felett  
A sok sebes víz megindul, Mint egy erős hab megzúdul.
 

Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok
Én rajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok;
Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vígassággal
Dícséreteket éneklek Néked, erős őrízőmnek
 

Mondván: Isten én kőszálam, Mire felejtesz így el?
Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel.
Mert az ő hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek,
Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened?

 

Én lelkem mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire?
Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre.
Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem, Hogy csak ő az én Istenem.

 

(http://budaors.ref.hu/zs42.html)